Frei Café
2017. március 13. írta: Valentina Illés

Frei Café

Frei Café- azt hiszem ez a név 2017-ben már mindenkinek ismerős. Vagy azért mert már járt az egyik kávézóban, vagy azért mert annyira elterjedt, hogy lépten-nyomon bele lehet futni egybe. De kiről is kapta a nevét ez a franchise? Naná, hogy Frei Tamásról, de ki is Ő?

17142137_1462091493812792_1619633273_o.jpg

Újságíró, író, műsorvezető és a Frei Café kávéházlánc tulajdonosa. Neki köszönhetően a világ minden tájáról kóstolhatunk kávé különlegességeket egész Budapest területén. Budapesten a legtöbben a plázákban találkozhatnak Frei kávézóval, a plázán belül is a Libri könyvesboltokban. Egy jó kávé mellé akár egy izgalmas könyvet is magunkhoz vehetünk! Magyarországon kívül, utazásaink során belefuthatunk a kávéházláncba Angliában (London-Aldgate East), Franciaországban (Provence-Alpes-Cote d’Azure-Nice), Ausztriában (Bécsben), Dubaiban (Central Park Towers, DIFC), Romániában (Csíkszereda) és Szaúd-Arábian (AL Ahsa Mall, Hofuf) is. Az utóbbi idén fogja megnyitni kapuit a kávé szerelmesei előtt.

 Hat kávékonyha (amerikai, japán, olasz, latin, francia, arab) választékát ismerhetjük meg, ezen kívül találkozhatunk, forrón és hidegen elkészített italokkal, szálas teákkal, fagylalttal és 5 kontinens süteményeivel (bangkoki kókuszos mangó püré, belga csokis-málna trüffé, chilei áfonyás joghurt torta) is.

E havi kávé különlegesség, a Dubaji  kardamomos  Burj-cappucino- Kelet és Nyugat randevúja a nyelvünkön.

A hónap ültetvény kávéja az Afrikai „Harci Sas”. Ez a kávékülönlegesség először kesernyés ízt érzünk, rögtön utána egy kis savanykásabb, citrusos íz következik. Ez a két jelző az afrikai kávék esszenciája, hiszen ott a szárazság, a föld és a napsütés együttese ezt a hatást fejti ki.

17106135_1462091467146128_1572896930_o.jpg

A Nyugati térnél lévő Frei Café-ba ültünk be egy kis összejövetelre péntek este. A hely meglehetősen kicsi, de megvan a maga bája, hangulata. Az ár tükrözi a minőséget. Mindannyian megvoltunk elégedve a rendelésünk árával, értékével. Panamai jeges csokoládé, Jamaicai latte- Kolumbusz fűszerével és Kubai rumos kávé volt a menü.  A kiszolgálás gyors és kedves volt. Lehetőség van kártyával fizetni. Emellett lehet szójatejet és laktóz mentes tejet is kérni,  ez plusz 100 forintba kerül. 

 Ezen kívül lehetőség van ezeknek a kávé különlegességeknek a megvásárlására- pörköléskor ízesített szemes kávék (tokiói málna kávé csokoládéval, nicaraguai dohány kávé), single origin ültetvény kávék (indiai malabar, perui chanchamayo organic), ültetvény-kávé blendek (afrikai cappuccino, közép-amerikai koffeinmentes)-, sőt még a szálás teákból is van bőven választék otthoni használatra. 

Mindenkinek őszintén tudjuk ajánlani,hiszen azok is megtalálják a kedvükre valót, akik nem rajonganak a kávéért. A Tripadvisor vélemények is ezt igazolják.

"A Frei Café újra és újra elvarázsolja az embert, nem lehet megúnni, mindig megújul, finomabbnál finomabb mennyei kávék. A Család is teljesen odáig volt érte, nagyon kellemes délutánt töltöttünk ott. Csak ajánlani tudom minden kávéínyencnek."

"Came here twice in my visit. An amazing selection of coffees. The most I've seen in my life time and tasty! Both my friend and I chose different things on both occasions to experiment and it was good."

"Cafe Frei termékei màr önmagukban is különlegesek, minőségiek és finomak. Nyugatis üzletükben azonban a kiszolgáló ajánlásával választott kávé tökéletes választás volt. Köszönöm az új kedvencemet."


 Cím: Budapest, 1062, Teréz körút 55 (Eiffel Tér-Tesco Express mellett)

Telefon: +361 434-8500

A bejegyzés trackback címe:

https://trendikavezokescukraszdakbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr8612336141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása